Elul hónap jelentősége

Rosta Márton
Rosta Márton
2022.08.26.

Idén, a 2022-es polgári esztendőben augusztus 28-án köszönt be a zsinagógai év utolsó hónapja: Elul. Ez az utolsó nyári hónap, van még 30 nap Ros HáSánáig, azaz a zsidó újévig.

A hónap nevét i. e. 578 után, a fogság idején vették át eleink a babilóniaiaktól. Egyes magyarázatok szerint „Elul” szó hasonló az arámi „keresés” ige gyökeréhez. Más, és a legismertebb elmélet alapján az „Elul” név az alábbi szövegidézet rövidítése: „áni ledodi vedodi li”, azaz: „én a kedvesemé vagyok, és a kedvesem az enyém.” Az idézet Salamon király által írott Énekek Énekéből (6,3) származik. Bölcseink magyarázata szerint ez az Ö-rökkévaló és a zsidó nép közötti kapcsolat megszemélyesítése.

A szentély fennállása idején Izraelből futárok vitték az újhold megjelenéséről szóló hírt mindenkinek, ezután elkezdődött a bűnbánó napokra való felkészülés: betakarították a termést, a talmudi iskolában pedig disputahónapot tartottak.

Bölcseink szerint Elul hava különösen alkalmas arra, hogy rendezzük kapcsolatunkat az Ö-rökkévalóval és embertársainkkal. A prágai Lőw rabbi azt írta: „Evés és alvás előtt az embernek egész Elul hónapban át kell gondolnia a tetteit, hogy bevallhassa a bűneit.”

Ugyan a Tánách nem tulajdonít különösebb jelentőséget e hónapnak, középkori kommentátorainknál már különleges hangsúllyal szerepel ez a néhány hét. A Pirkéj deRabbi Eliézer című, VIII. századból származó midrás említi először az Elul havi sófárfújást. A XIV. században élt geronai Niszim rabbi Talmud-kommentárjában részletesen leírta, hogy hogy Elul hónapja azért tér el a többi hónaptól, mert Mózes ebben a negyvennapos időszakban, a hónap kezdetétől egészen jom kipurig tartózkodott a Szináj-hegyen, megbocsátásért könyörgött a zsidó nép számára I-tennél, és elkészítette a második két kőtáblát is. Így vált ez az időszak I-ten és választott népe közelségének és szeretetének időszakává.

Elul hónapjában a zsinagógákban minden reggel (szombatot és a Ros HáSánát megelőző nap kivételével) megszólal a sófár (a szó jelentése széphangú, kosszarvból készült kürt, amely a pásztornépek egyik legősibb hangszere, ugyanakkor emlékeztet arra, hogy Izsák helyett egy kost áldozott fel Ábrahám). Törvényeink szerint legalább harminc sófárhangot kell hallani. Az első hosszan elnyújtott, riasztó hang, neve: tökiá. A második, három szaggatott hangból áll, neve: sövárim. A harmadik pedig egy kilenc, rövid, panaszos, éles hangból áll, neve: töruá. Azért jelentős ez a hangszer, mert szinte végigkísérte a zsidóság történetét: az egyiptomi kivonuláskor, a Sínai (Szináj)-hegyen kapott tízparancsolatkor, Jerikó elfoglalásakor, azaz a legfontosabb történelmi események alkalmával megszólalt. A sófár hangja napjainkban csak Elul hónapban, újévkor és Jom Kippur végén szólal meg.

A talmudi mesterek szerint három olyan dolog van, melyek elősegítik az engesztelést, és ezért kiemelt figyelmet érdemelnek ezen időszakban: a megtérés, az ima és az adakozás.

  1. Amikor ismerőseinkkel találkozunk, vagy levelet írunk a számukra, szokás jó beírást és bepecsételést kívánni egymásnak. Ez a Ros HáSáná napján megnyitott és jom kipurkor lezárt élet könyvére utal, melybe mindannyiunk nevét ott szeretnénk tudni.
  2. Elul hónapban ajánlatos megvizsgáltatni a tfilineket (imaszíjakat) és mezuzákat egy hozzáértő szóferrel, hogy bizonyosan kóserek legyenek a közelgő újévre.
  3. A hónap utolsó hetében kora hajnalban, még a reggeli imát megelőzően, elmondjuk a bűnbánó és bocsánatért esedező szlichot imákat.
  4. Sok hittestvérünk a hónap folyamán keresi fel szeretteik sírját.
  5. Elul hónapban, Ros HáSáná t megelőző vasárnaptól kezdve egészen újévig szokásban van böjtölni, mert az újév és az engesztelés napja közötti tíz napon, a tíz bűbánó napon (ászeret jömé tsuvá) sokan böjtölnek, de a teljes tíz napból hiányzik négy nap. E négy nap: Ros HáSáná  két napja, a közbeeső szombat (sábát suvá) és Jom Kippur előtti nap, mikor is tilos böjtölni

Elul hónap üzenete tehát a bűnbánaton túl ez: az Ö-rökkévaló szereti népét, kegyelemmel ítéli meg a zsidó nép minden egyes tagját. Nem félelemmel, hanem tisztelettel és szeretettel kell hozzá fordulnunk, ez vezet majd el az igazi bűnbánathoz és így állhatunk majd Elé az ítélet napján a lehető legtisztábban. Fontos, hogy Elul hónapban végiggondoljuk a tetteinket, számot vessünk az elmúlt évvel és meglássuk, hol, miben kell változnunk, fejlődnünk. Ezzel együtt ez a hónap lehetőséget is ad számunkra, hogy közelebbi, mélyebb kapcsolatban kerüljünk a Világ Teremtőjével.

 

Források:

  • Prof. dr. Róna Tamás: AZ ŐRKÖDÉS ÉJSZAKÁJA Válogatott zsidó vallástudományi tanulmányok
  • www.myjewishlearning.com
  • Wikipedia szócikk
  • zsima.hu
  • zsido.com