Két alkalommal olvasunk évente áldást és átkot. A „Ki Szuvoj” Szombatján, illetve a harmadik könyvben, Behukojszáj Szombatján (III.M. 26-27).
Adin Even-Israel Steinsaltz rabbi (1937– 2020) kérdezte, hogy miért könnyebb átkot, mint áldást „tenni”? A rabbi szerint ez nem azért van, mert az emberek alapvetően gonoszak, hanem azért, mert az emberek csak a kedvező, életük optimális állapotát tekintik áldásosnak. Mindent, ami nem elvárásuknak, tervüknek, álmaiknak megfelelően alakul, azt bizonyos értelemben „átokként” értékelik.
Talmud Taanit 23a-ban olvasható: „ti emberek nem tudtok elviselni se túl sok jót, sem túl sok büntetést”. Mi következtethető ebből? Steinsaltz rabbi arra figyelmeztet, hogy az ember ne kövesse rossz ösztönét, a könnyebb utat követve és vele sok „átkot” hozva a világba. Hozzanak áldást a világra jó cselekedeteikkel, annak ellenére, hogy jót tenni, helyesen cselekedni sokkal nehezebb és összetettebb. I-ten bíztatása: „….ha helyesen cselekszel, felemelkedsz; ha pedig nem helyesen cselekszel, ajtódnál hever a bűn, feléd vágyakozik, de te uralkodjál rajta:”
(I.M. 4/7)
A jelen heti szakaszban az áldások mellett lényegesebben több, összesen 98 (kilencvennyolc) átok hangzik el.
Jichák Meir Áltar gúri rabbi (1798-1866) a Chidusá háRim könyv szerzője tanította:
Szokás a házasságkötés (hászene) után az új párt, férjet és a feleséget még hét napon át közös étkezéssel ünnepelni. Hét napon át felhangzik a házasság megkötéskor előírt hét áldás (sevá brohesz). A hét során összesen 98 áldás hangzik el, melyek annak örömén hangzanak el, hogy új zsidó család születik. A Kabbala szerint az elhangzó 98 áldás semmivé teszi a Ki Távó heti szakaszban található 98 átkot.
„Van áldás, melyre negyven nap múltán, van, amelyre húsz nap után, más esetben három, vagy olyan is, ami egy napot követően kap érvényt. Sőt olyan áldások is vannak, melyeket el sem mond az ember, Isten mégis érvényesíti. Az olyan áldások viszont, melyek Izrael egész közösségéért hangzanak el, előbb kerülnek elfogadásra, mint az egyénért elmondottak”. (Dvárim Rábbá 2/17)
„ Nem szabad lebecsülni az egyszerű ember áldását, hiszen Jismaeltől maga I-ten kért áldást!” (Bráchot 7)
„ Jiszmáél, a főpap, Yom Kippurkor füstölővel kezében belépett a Szentek Szentjébe (Debir), ahová csak ezen a napon léphetett be. Ott találta magát az Örökkévalót, egy trónszéken ülve. Ismael fiam, áldjál meg”- mondta I-ten. Rabbi Jismael pedig így szólt: „Legyen a Te akaratod szerint, édes I-tenem, hogy irgalmad úrrá legyen haragodon, hogy kegyelmed erőt vegyen indulatodon, s könyörületes légy fiaid iránt: megértő és megbocsátó lehess velünk szemben! ….. és látta, hogy az Örökkévaló bólintott.” (uo.)
„ Az Örökkévaló a segítség népeden, a Te áldásod” (3.Zsolt.9)