Az Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség éppen egy évszázaddal ezelőtti, 1923. május 10-re datált hirdetménye szerint „Folyó hó 13-án d. u. 4 órakor a hitközség udvarán (Kis tér 5. sz.) a régi épületekből kikerülő anyagok – esetleg épülettömb – nyilvános árverés útján a legtöbbet ígérőnek el fognak adatni”. A Németi Sándor hitközségi elnök által aláírt hirdetmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a két régi hitközségi épület bontásából származó anyagok eladattak, és megkezdődhetett az ortodox hitközség vasbeton szerkezetű zsinagógájának építése. A cél eléréséhez azonban, mint alább olvashatjuk, ennél több kellett.
A tervek ekkorra már elkészültek az 1918. október 15-én kiírt pályázat nyomán, amely „a földszinten 378 férfi és a karzaton 322 női imaszékre berendezhető” zsinagóga megtervezésére szólt. Ez lett a második zsinagóga a városban. Az elsőben, a status quo ante hitközségében, amelyet 1880-ban adtak át, az országos hírű dr. Bernstein Béla főrabbi vezette a hitéletet 1909. április 20-án történt beiktatásától egészen gettóba zárásig, 1944 áprilisáig.
Az ortodox hitközség által kiírt pályázatot a neves építész, Baumhorn Lipót pályamunkája nyerte, aki mögött akkor már több mint húsz zsinagóga megtervezése állt. A hitközség – a bontási anyag eladásából befolyt pénzt is beleértve – nagyon szerény anyagi forrásokkal kezdett a költséges építkezésbe, ám hamarosan kiderült, hogy messzemenően számíthat a hívek támogatására. Mi több, Bencs Kálmán polgármester is segítséget nyújtott az építkezéshez. Érdemes megjegyezni, hogy az Egyenlőség című lap egy évvel később megjelent tudósítása „askenázi és szefárd rítusú” adományozókat említ, ami azt sejteti, hogy a városban élő kisebb haszid közösség is bekapcsolódott az akcióba. Az adományoknak köszönhetően 1924-ben már az új zsinagógában tarthatták az őszi ünnepeket és attól kezdve folyamatosan ott imádkoztak, bár a belső munkálatok teljes befejezése 1932-ig váratott magára.
Riczu Zoltán Zsidó épületek és emlékek Nyíregyházán című, 1992-ben megjelent könyvében érzelmi aspektusból közelít a helyi – és azon keresztül az ország más részein élő – ortodox közösséghez, megemlítve, hogy annak tagjai szülőföldjüktől elszakadva az ősi hit, az összetartozás érzésében kerestek vigaszt és megnyugvást. A városban abban az időben már jól működött a fentebb említett nagyobb létszámú, saját iskolával is rendelkező status quo ante hitközség, amely nem szívesen látta szegényebb sorsú, helyüket kereső hittestvérei betelepedését. Pedig a dolog nem volt újkeletű; néhány tucat ortodox hívő egyes források szerint már az 1860-as években élt Nyíregyházán. Külön imádkoztak, 1877-ben kiváltak az anyahitközség kötelékéből, és egy évre rá már saját rabbit választottak Friedmann Jichák Eizik személyében. Létszámuk fokozatosan növekedett; érthető volt hát saját zsinagóga építésére felmerült igényük.
Cseh Viktor Vidéki zsidó hitközségek Magyarországon című, 2021-ben kiadott könyvéből megismerkedhetünk néhány további nyíregyházi ortodox vallási vezetővel. Friedmann rabbit halála után Wieder Salamon követte, aki „egy adminisztrációs anomália folytán 1921-ig csak rabbihelyettesnek számított”. Fia, Wieder Nátán jesivát vezetett, a kósersági felügyeletet pedig Friedmann Alexander Zisa alrabbi látta el. Az ortodox hitközségnek 1944 áprilisában 2054 tagja volt, míg a status quo ante hitközségnek 2462.
A holokausztban a két nyíregyházi hitközség tagjainak nagy részét elpusztították. 1946-ban, több vidéki városhoz hasonlóan, a zsinagóga előtti közterületet Mártírok tere névre változtatták az elhurcolt zsidó lakosok emlékére. Mivel a status quo ante hitközség zsinagógája a háborúban kiégett, a két hitközség ideiglenesen egyesült. A városban maradt kevés ortodox zsidó azonban legkésőbb a hatvanas-hetvenes években külföldre vagy Budapestre költözött, ahol lehetőségük volt folytatni az általuk megszokott életformát. Helyüket a magukat neológokként meghatározó zsidók vették át, jelenleg ez az utóbbi években jelentősen megfogyatkozott közösség tartja fenn a zsinagógát.