Másnap délután megérkeztek a bűnügyiek, de addigra a helyszín már erősen megváltozott, részben az eső következtében. A holttestet közben elszállították; egy kő, amelyen vérnyomokat és hajszálakat fedeztek fel, kézről kézre járt, míg végül titokzatos módon eltűnt. Végre Philippe-et is kikérdezték, és vallomásában ellentmondásokat fedeztek fel. Aztán a néhány nappal később elvégzett patológiai vizsgálat megállapította, hogy Max Halsmant egy éles tárggyal megölték. Philippe-et letartóztatták, annak ellenére, hogy a helyszínen végzett vizsgálat során nem találtak nála erőszakos cselekmény elkövetésére utaló tárgyat, sem vérfoltokat a ruháján.
A helyi sajtó már a tárgyalás előtt tényként közölte, hogy gyilkosság történt, és hogy Philippe a tettes. A rendőrség két héttel az eset után kezdte meghallgatni a tanúkat, akik akkor már magukévá tették a sajtó megállapítását. Minden részletet ennek jegyében értelmeztek: Max vitte Philippe táskáját, ami arra enged következtetni, hogy a fiú nem tisztelte az apját; két külön szobát rendeltek a szállodában, tehát feltehetően rossz lehetett köztük a viszony. A kérésben, hogy a zsidó hagyományok szerint minél hamarabb eltemethessék a holttestet, családi összeesküvést véltek felfedezni, amelynek célja bizonyára nem más volt, mint a nyomok eltüntetése.
A decemberben megtartott négynapos tárgyaláson Philippe védelmét egy neves bécsi ügyvéd, Richard Pressburger látta el. Ez csak olaj volt a tűzre: nem elég, hogy a tiroliak ki nem állhatták a bécsi liberális szellemet, ráadásul az ügyvéd zsidó volt. Vallomásában Philippe ismét ellentmondásba keveredett: azt állította, hogy apja megállt vizelni, ő továbbment, majd kiáltást hallva visszafordult és két percig tartott, amíg odaért a helyszínre. Korábban viszont azt mondta, hogy háttal ugyan, de mindössze két méterre állt apjától.
A bíróság tárgyi bizonyítékok hiánya ellenére tíz év, kényszermunkával súlyosbított börtönbüntetésre ítélte Philippe-et, és apja halálának évfordulóit böjtnapként rendelte el számára. Az ügyvéd fellebbezése nyomán csaknem egy évvel az eset után újratárgyalták az ügyet, és az Innsbruckban tartott tárgyaláson a védelem kisebb sikereket ért el. A vád hangulatkeltő állítására reagálva, miszerint Philippe a fogadó ablakából érzéketlenül szemlélte apja boncolását, bebizonyították, hogy egyetlen ablakból sem lehetett rálátni a boncolás helyszínére. Ugyanakkor a bíróság érdektelennek nyilvánítva elutasította a védelem által javasolt szakértők meghallgatását. A másodfokú ítélet végül négy évre csökkentette Philippe börtönbüntetését.
A tárgyalás előtt Jakob Wassermann német zsidó író (1873-1934, lásd a fenti fotót) a Neue Freie Presse című bécsi lapban közzétett nyílt levélben kért kegyelmet Philippe Halsman számára, a család pedig az elítélt megromlott egészségi állapotára hivatkozva kérelmezte a hátralévő büntetés elengedését. Az osztrák igazságügyminiszterhez beadványok tucatjai érkeztek belföldről és külföldről egyaránt, amelyek hatására úgy döntött, lehetővé teszi Philipp számára, hogy büntetése felének letöltése után kérelmezhesse egészségi állapota felülvizsgálását. Végül 1930 szeptemberében Philippe-et szabadlábra helyezték, de mint büntetett előéletű idegen állampolgárt, egyúttal ki is utasították Ausztriából. Csehszlovákiába, majd Franciaországba ment, ahol húga segítségével új életet kezdett. Párizsban fotóstúdiót nyitott, feleségül vett egy fiatal fényképésznőt, akitől lánya született. 1940 nyarán családját a németek bejövetele előtti utolsó pillanatban sikerült Amerikába menekíteni, majd röviddel ezután Albert Einstein közbenjárásának köszönhetően ő is megkapta az amerikai vízumot.
Párizsban ismert fotós volt, New Yorkban újra kellett mindent kezdeni. Pályája itt is sikeresen alakult, de 1943-ban fény derült büntetett előéletére és csak Thomas Mann közbenjárásának köszönhette, hogy nem utasították ki az Egyesült Államokból.
Több ezer szenzációs fotó és ez a történet maradt utána.