Tisztelt rabbi, nemrég voltam Izraelben, és észrevettem, hogy az askenázi zsidók bizonyos szavakat másképp ejtenek ki, mint a szefardi zsidók. Mi ennek az oka? Köszönöm a választ.
A rabbi válaszol:
Ma a héber kiejtésnek két formája van. Az egyik a „szefárdi” a másik pedig az „askenázi” kiejtés. (Azon olvasók, akik esetleg, nem tudnák, hogy most miről is beszélek, egy tipikus példával hadd szolgáljak. „Szefárd” kiejtéssel a Szombat: Sábát, „askenáz” kiejtéssel: Sábosz)
Minden zsinagógának megvannak a hagyományai /szokásai. Ez magában foglalja a judaizmus számos aspektusát, beleértve az öltözködést, az ima szövegét és a kiejtést. Ebből adódik, hogy minden zsidó követi a hagyományait és az otthonról hozott szokásokat.
A Talmud nem véletlen mondja, hogy a zsidó népet azért hozta ki az Örökkévaló Egyiptomból, mert nem cseréltek ruhát, nevet és nyelvet! Más szóval, ragaszkodtak az őseik hitéhez és hagyományaihoz.
Sokan megtapasztaltuk már, hogy ha olyan helyen nőttünk fel, ahol „askenázi” volt az imák nyelve és olyan zsinagógába tévedtünk ahol „szefárdi” kiejtéssel imádkoztak, bizony nehéz volt alkalmazkodni az imádkozáshoz.
Hallottam már olyat, hogy volt, aki piros jelölővel megjelölte az imakönyvben/ Szidurban azokat a helyeket, ahol emlékezni kell a más kiejtésre. Így, a végére kapott egy piros imakönyvet. De viccet félretéve. Hadd tegyem hozzá, hogy ha a saját szokásaitól eltérő zsinagógában imádkozik, akkor annak a zsinagógának a szokásait kell követnie ahol, imádkozik.
Ez azt jelenti, hogy a „Kdusát”, a „Kádist” és még az „Aliját” (Tórához hívott áldás) is ugyanúgy kell elmondani, mint ők. Ami azonban a néma „Smone Eszrét” (Tizennyolc Áldás) illeti, amelyet magunkban, halkan mondunk, nyugodtan mondhatjuk a saját kiejtésünk szerint.
A rabbi