
Mit csinálsz itt Élijáhu?
Az ő családjából kerültek ki a főpapok az ókori zsidó állam bukásáig.

Az ő családjából kerültek ki a főpapok az ókori zsidó állam bukásáig.



Mindenkor távol tudjuk tartani magunkat Korách és embereinek gonosz és haszontalan vitáitól…


A kémek valóban nem akarták, hogy Izrael fiai bemenjenek az Országba…

“És elküldött Józsua, Nun fia, Sittimből két férfit, kémekül titokban…”

Midőn felteszed a mécseseket, a lámpás előrésze felé világítson a hét mécses.

Zeev Paskesz heti tanítása a Beháálotchá hetiszakaszról.

Ezen a héten Nászo hetiszakaszát olvassuk és ennek egyik központi témája a papi áldás.

Tartozunk az egy igaz I-tenhez, tartozunk egy néphez.

A szeretet szavával köszöntöm minden Kedves Hitsorsosomat Böhór – Böchukajszáj kettős hetiszakasz szombatjára készülve!

”Tartózkodom sátraidban, mindkét világban”

“Szentek legyetek, mert szent vagyok én, az Örökkévaló, a ti Istenetek.”

A rabbi azt mondta, hozzon néhány párnát, vágja fel, és eressze szélnek a pelyheket.

Az étkezési törvények edzenek bennünket arra, hogy uralkodjunk testünk felett.

A hét szombatja kiemelkedik az év többi szombatjának sorából

Olyan legyél, mint Ádám, az első ember, aki nem lophatott el senkitől semmit